4032 Debrecen, Egyetem tér 1.
deackft@unideb.hu

Debreceni Egyetem Atlétikai Club Sport Nonprofit Közhasznú Kft.

Több, mint 2000 fiatal és idősebb sportoló versenyez a DEAC színeiben – a hagyományos fekete-fehér összeállításban –, így az igazolt sportolói száma alapján Magyarország legnagyobb egyetemi sportklubja a Debreceni Egyetem Atlétikai Club. Az 1919 nyarán alapított, tavalyelőtt 100 éves DEAC országosan egyedülálló mentorprogramjával, gyönyörű környezetben fekvő, modern infrastruktúrájával és újszerű kezdeményezéseivel ma már minta a hazai felsőoktatásban. A klub költségvetése stabil, mára meghaladja az évi egymilliárd forintot. 

24 szakosztályában a hagyományos labdajátékok mellett akár a strandfocit, a bridget, a cheerleadinget vagy éppen a vitorlázást és a shotokan karatét is kipróbálhatják a fiatalok, sőt az ország első felsőoktatási e-sport szakosztálya, a DEAC-Hackers is itt működik több, mint 90 taggal. A klub több csapata tagja a hazai élvonalnak: a férfi kosarasok, a női és férfi futsalosok, a férfi röplabdázók, a floorballozók és a női teniszezők egyaránt a legmagasabb szinten versenyeznek,

sőt a 2018-as évtől már ERSTE Ligás jégkorongcsapata is van a DEAC-nak.

2020. áprilisában, a koronavírus árnyékolta be az európai sportéletet és a bajnokságok nagy részét ideiglenesen vagy végleg felfüggesztették. A Magyar Labdarúgó Szövetség május elején azt a határozatot hozta, hogy csak azok a bajnokságok indulnak újra, amelyek a nemzetközi porondon is érdekeltek, a többi bajnokság befejeződött és a tabella akkori állása alapján kerülnek ki a feljutók és a kiesők is. A DEAC NBIII-as labdarúgó csapata a tabella I. helyén végzett, így a 2020/21-es szezonban az NBII-es bajnokságban gyűjthette a pontokat.

Emellett stabil résztvevői a másodosztálynak a férfi kézilabdázók, férfi teniszezők, valamint a női röpisek is. A fiatalabb szakosztályok is szép eredményeket érnek el, a cheerleader lányok például országos bajnokok. Sikert sikerre halmoznak tehát a hallgatók a klub Ernest Hemingway-től kölcsönzött mottója jegyében: „A sport megtanít becsületesen győzni vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít.”

A 24 DEAC-szakosztály:

Jégkorong, kosárlabda, röplabda, futsal, labdarúgás, kézilabda, floorball, amerikai futball, asztaltenisz, atlétika, bridge, cheerleader, darts, e-sport, kendó, rugby, shotokan karate, strandfoci, szabadidősport, tájfutás, tenisz, torna, vitorla, motorsport.

A szakosztályok közül a legnépesebb a labdarúgó szakosztály, amelyben U7-től egészen a felnőtt csapatokig 10 korosztályban, 30 csapatban, több, mint 400-an rendelkeznek játékengedéllyel, tehát élik mindennapjaikat aktív labdarúgóként. 

A DEAC 7 szakosztályban első osztályú csapatot ”működtet” a 2020/2021-es szezonban: jégkorong, kosárlabda, férfi és női futsal, röplabda, floorball, rugby

Kettőben pedig profi játékosokat is alkalmaz: jégkorong, kosárlabda.